A 21. századi Három Királyság története

A történelem ismétli önmagát – szól a mondás. Ha nem is teljesen ismétlődik, de ciklikusságok és mintázatok mindenképpen felismerhetők a történelmi folyamatokban. Ha a nyugati kultúrkörből a Thuküdidész-csapdát emelhetjük ki mint történelmi mintázatot, akkor a kínai kultúra alapján a 21. században inkább a Három Királyság történetének mintázatait láthatjuk.

1800 évvel ezelőtt a Wei, Shu és Wu királyságok háromszöge határozta meg a kínai történelmet. Globális kitekintésben pedig azt láthatjuk, hogy a 20–21. század tulajdonképpen egy amerikai–kínai–orosz háromszögről szól, ahol folyamatosan változnak az erőviszonyok és a partnerségi viszonyok. Ezt láthattuk az elmúlt hetven évben is: volt kínai–szovjet együttműködés az USA ellenében, majd jött a szovjet–kínai elhidegülés, amelyet az Egyesült Államok kihasznált, létrehozva a kissingeri háromszöget és egy új kapcsolati rendszert.

Az elmúlt húsz évben azonban Kína és Oroszország között ismét szoros kapcsolat alakult ki, amely évről évre erősödik, miközben az USA – felborítva a korábbi háromszög logikáját – egyszerre harcol Oroszország és Kína ellen szankciókkal, kereskedelmi háborúkkal, vámokkal és ideológiai nyomásgyakorlással.

És mi történt most az elmúlt hónapokban?

Donald Trump amerikai elnök januárban Kína és Oroszország dél-amerikai szövetségesének, Venezuela elnökének elrablásával demonstrálta erejét. Márciusban pedig Irán ellen tervezett gyors katonai akciót, hogy aztán a katonai sikereit és fölényét fitogtatva érkezzen Kínába tárgyalni.

Fotó: Fehér Ház

Az iráni háború azonban nem úgy alakult, ahogyan azt Washingtonban tervezték. A pár órásra, majd pár naposra, később egy-két hetesre kalkulált konfliktus lassan már három hónapja tart. Az Egyesült Államok beleragadt az iráni háborúba, így kénytelen volt elnapolni a kínai látogatást.

Ezt azonban nem lehetett túl sokáig halogatni, hiszen Oroszország részéről már korábban bejelentették, hogy Putyin elnök az év első felében államfői látogatást tesz Pekingben – immár a 25. alkalommal. Ezt az USA-nak meg kellett előznie, így május 13–15. között megtörtént az amerikai hivatalos látogatás Pekingben. Donald Trump amerikai elnök kilenc év után látogatott újra Kínába.

Trump magához képest egész visszafogottan viselkedett: nem lökött félre senkit, nem ölelgetett politikusokat, és nem is táncolt – mint nemrég Japánban a miniszterelnök asszonnyal. Úgy látszik, az amerikai elnöknek a novemberi időközi választások előtt eredményeket kell felmutatnia, hogy valamilyen pozitívumot is tudjon kommunikálni.

Az iráni háború következtében lezárt Hormuzi-szoros, valamint az amerikai–kínai kereskedelmi háború ugyanis komoly gazdasági és politikai problémákat okozott. Kína válaszlépései politikailag is fájdalmasak: a szójabab-vásárlások csökkentése Trump szavazóbázisát, az amerikai farmereket érintette érzékenyen, míg a ritkaföldfémek exportkorlátozása az elektronikai, járműipari és hadiipari termelést is akadályozza.

A találkozót követően jól látható volt a két ország kommunikációja közötti különbség. Donald Trump elsősorban a gazdasági eredményeket hangsúlyozta: Kína 200 Boeing repülőgépet vásárol, 25 millió tonna szójababot importál, több száz milliárd dollár értékben vásárol mezőgazdasági termékeket, valamint növeli az amerikai kőolaj importját.

Kína ezzel szemben a két nagyhatalom közötti kölcsönös tiszteleten és kölcsönös előnyökön alapuló együttműködést hangsúlyozta, továbbá azt, hogy a kereskedelmi háborúban mindkét fél – és valójában az egész világ – veszít, míg az együttműködéssel mindenki nyerhet.

Donald Trump megkapta azokat a gazdasági ígéreteket, amelyeket Amerikában eredményként kommunikálhat, Kína pedig szintén sikeresnek nevezheti a találkozót, hiszen a tárgyalások során megvolt a kölcsönös tisztelet és az egyenrangú félként való kezelés.

Tajvan kérdése szintén fontos téma volt. Kína részéről elvárásként jelent meg, hogy az amerikai vezetés nyilatkozzon arról: nem támogatja Tajvan függetlenedését. Ennek kapcsán is láthatók bizonyos eredmények: Donald Trump már tett olyan megjegyzést, miszerint nem szeretné, ha Tajvan az Egyesült Államokra hivatkozva kiáltana ki függetlenséget, emellett az amerikai fegyvereladások is leálltak Tajvan felé – egyelőre.

Trump esetében azonban gyakran láthatjuk, hogy ma mond valamit, holnap pedig annak az ellenkezőjét, így a „Tajvan-kártya” valószínűleg továbbra is fontos tárgyalási eszköz marad Washington részéről.

A világ szempontjából azonban mindenképpen pozitív fejlemény, hogy a két nagyhatalom vezetője ismét tárgyalóasztalhoz ült, és hogy szeptember 24-re a kínai elnök meghívást kapott az Egyesült Államokba. Ez jó jel lehet, és talán a következő fél évben némi stabilitást hozhat az amerikai–kínai kapcsolatokba és a világgazdaságba is.

Donald Trump távozását követően egy héttel már az orosz elnök érkezett Pekingbe öt miniszterelnök-helyettessel és nyolc miniszterrel államfői látogatásra. A látogatás során több mint húsz együttműködési dokumentumot írtak alá, és megerősítették a két ország közötti kapcsolatokat.

Fotó: Kreml

2013 óta Xi Jinping és Putyin több mint negyvenszer találkozott személyesen, több mint száz telefonbeszélgetést és levélváltást folytattak. Xi Jinping kínai elnök tizenegyszer látogatott Oroszországba, míg Putyin ez idő alatt tizennégyszer járt Kínában – mostani útja pedig összesen a 25. kínai látogatása volt.

A két ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok az elmúlt években jelentősen bővültek, és a kétoldalú kereskedelem 99 százaléka már USD-mentesen, nagyrészt jüanban (63%), kisebb részt rubelben (36%) történik.

Emellett Oroszország és Kína vezetésével olyan nemzetközi platformok, mint a BRICS vagy a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), folyamatosan bővülnek új partnerekkel, amelyeken keresztül egy új típusú nemzetközi együttműködési rendszert próbálnak bemutatni a világnak.

A nyugati gondolkodásban az egyik legfontosabb elem a szövetségi logika és az oldalak felállítása. Ugyanakkor észre kell venni, hogy sem Kína, sem Oroszország nem a klasszikus nyugati civilizációból származik, ezért nem lehet kizárólag nyugati terminológiákkal értelmezni a lépéseiket.

Ebből kifolyólag elmondható, hogy Kína és Oroszország nem klasszikus katonai szövetségesek, hiszen hivatalosan továbbra is a „nem szövetség, nem konfrontáció, nem harmadik fél ellen irányuló kapcsolat” elvét hangsúlyozzák. Ugyanakkor a gyakorlatban egy rendkívül magas szintű stratégiai koordinációról beszélhetünk.

A mostani találkozó üzenete is ez volt: Peking és Moszkva egymást fontos stratégiai partnernek tekinti, különösen a többpólusú világrend, az ENSZ-központú nemzetközi rendszer és a nyugati dominanciával szembeni alternatív globális kormányzás kérdésében.

A két fél döntött a 2001-es jószomszédi és baráti együttműködési szerződés meghosszabbításáról is, miközben a kínai–orosz stratégiai együttműködési partnerség létrehozásának 30. évfordulóját is ünnepelték Putyin elnök 25. hivatalos kínai látogatásával.

Fontos azonban azt is kiemelni, hogy az amerikai és orosz elnökökön kívül más nagy- és középhatalmak vezetői is Pekingbe látogattak az elmúlt fél évben: Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár, a brit miniszterelnök, a spanyol miniszterelnök, a vietnámi elnök, a pakisztáni miniszterelnök, és jelenleg éppen a szerb elnök is Kínában tesz látogatást.

Vagyis miközben a világgazdaság súlypontja fokozatosan visszatér Keletre, a világpolitika gravitációs tere is egyre inkább Peking köré rendeződik.

Már csak az a kérdés, hogy melyik ország a Wei, Shu és Wu királyság.

Horváth Levente

A szerző az MKFB elnöke, a Fudan Development Institute vendégkutatója.