top of page

Sun Haiyan kínai miniszterhelyettest fogadtuk

  • Szerző képe: mkfbhu
    mkfbhu
  • 2 nappal ezelőtt
  • 1 perc olvasás

Az Eurázsia Központba látogatott Sun Haiyan, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának miniszterhelyettese és delegációja.


A fogadásra az Eurázsia Központ Kína-szakértőket, kutatóintézeteket és más magyar-kínai kapcsolatokban fontos szereplőket is meghívott.

A találkozón beszédet mondott és moderált Dr. Horváth Levente, az MKFB igazgatója, az Eurázsia Központ igazgatója, Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke, valamint felszólalt Mészáros Sándor korábbi pekingi nagykövet, Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója, és az MKFB több tagja: Ihász Zsanett alelnök, a HEPA Relációs Osztályának osztályvezető-helyettese, Őry Mariann alelnök, az Eurázsia főszerkesztő-helyettese, Kohán Mátyás, a Mandiner rovatvezető-helyettese és Szalma György, a Magyar Demokrata újságírója.


A miniszterhelyettes asszony megismerkedett az MKFB tevékenységével és a KÍNA magazinnal is.

Hozzászólások


bottom of page